Jót tett a forintnak az amerikai inflációs adat, erősödik a dollárral és az euróval szemben is
Folytatja az elmúlt napok szerény erősödését a forint: szerda délután 3 óra körül 410,5 forintot kellett adni az euróért, a dollárért pedig 397 forintot.
Folytatja az elmúlt napok szerény erősödését a forint: szerda délután 3 óra körül 410,5 forintot kellett adni az euróért, a dollárért pedig 397 forintot.
Az Egyesült Államokban októberben 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak szeptemberhez képest - jelentette az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön.
Az amerikai fogyasztói árak 1,7 százalékkal nőttek éves szinten augusztusban a júliusi 1,4 százalékos emelkedés után - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala pénteken.
A dollár a 362-es szint közelében ragadt.
Az elemzői várakozásokat meghaladó ütemben nőttek júniusban az amerikai fogyasztói árak, elsősorban az üzemanyagárak markáns emelkedése miatt.